A magyar baloldal nyomorúsága

A magyar baloldal rituális önfeláldozása tovább folytatódik. Az MSZP, az Együtt 2014 és a DK birkózásának újabb és újabb fordulatai már a komédia szintjére vitték az úgynevezett választási előkészületeket.

Most látszólag Gyurcsány Ferenc a baloldali szövetség megszilárdulásának akadálya, de a DK agresszivitása valójában csak tünet. A probléma gyökere ugyanis nem a hiperaktív volt kormányfő, hanem az MSZP szavazói. Ez a csoport túl nagy ahhoz, hogy megkerülhető legyen, de közben túlságosan eltér a választók többségétől ahhoz, hogy rá építve nyerni lehessen.

Az MSZP fáklyás felvonulása Budapesten

Az MSZP bázisa sziklaszilárd. Bármi is történt az elmúlt négy évben, az MSZP támogatottsága a teljes népesség 12 és 15 százalékaközött mozgott. Amennyire a közvélemény-kutatásokból ki lehet bogozni, többségük 50, de még inkább 60 év feletti. Politikai szocializációjuk, ideáljaik és ízlésük tökéletesen leírható a Horn Gyula-Medgyessy Péter-Gyurcsány Ferenc hármassal. Nekik még mindig a '80-as évek az aranykor, és az MSZP a biztos igazodási pont. Olyannyira a lojálisak párthoz, hogy még Gyurcsány Ferenc – akit pedig tényleg minden e tábor vezetésére predesztinált – sem volt képes hűtlenségre csábítani őket.

Egyik oldalról ez persze óriási érték.

Egy 15 százalékos bázis az maga a biztos megélhetés, a garantált mentelmi jog és az egyszer talán eljövő nagypártiság illúziója.

Másrészt viszont óriási teher. Mert a vagyon mellett az MSZMP utódpártja megörökölte a frakciók, a belharcok tradícióját is. Itt senki nem rendezkedhet be tartósan, még Horn Gyulának is mennie kellett nyolc év után. Ezért aztán egyetlen vezetőjük sem térhet el nagyon az ortodoxiától. Attól, amit a tagság, de különösen az évtizedek óta változatlan megmondóemberek hallani akarnak. Az ő ízlésük és álmaik azonban már nagyon különböznek a magyar társadalom többi részéétől. Aki elsősorban az MSZP-szavazók megnyerésére koncentrál, az eltávolítja magát a többi választótól.

Ez a 15 százalék folyamatosan visszahúz és állandósítja a középpárti létet.

Bajnai Gordon nagy ötlete az volt, hogy úgy sorakoztatja fel maga mögött az MSZP szavazóit, hogy közben nem engedi, hogy a párt irányítsa őt. Mint ahogyan annak idején Bethlen elfoglalta a Kisgazdapártot. Bajnainak azonban ez nem sikerült, és most a klasszikus MSZP-dilemma foglya. Valójában a Gyurcsány Ferenchez való viszonya is pusztán az MSZP szavazóiért folytatott küzdelmének része. Gyurcsány Ferenc pedig, bár hivatalosan nem az MSZP színeiben politizál, a valóságban még mindig a Párt lelkéért indul harcba. Ő ezeket a szavazókat érti, és őt igazából csak ezek a szavazók értik.

Ez a közeg reménytelen. Az előző századból itt maradt szavazók, hangvétel és elit lehetetlenné teszik az eredményes választási szereplést.

Még egy-két ilyen hónap és a Fidesz ismételt kétharmadának megakadályozására sem lesz esélyük.

Fura módon ez még jót is tehet az ellenzéknek. Mert a hivatalos baloldal mélyrepülése hamarosan olyan vákuumot kreálhat ellenzéki oldalon, hogy az szinte bármilyen új – azaz nem fideszes, nem MSZP-s – színre lépőt a magasba repíthet.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.