Tényleg Paks lesz az új Bős-Nagymaros?

A paksi bővítés jó úton halad afelé, hogy új Bős-Nagymaros legyen. A két ügy között meglepő hasonlóság van. Ahhoz azonban, hogy Paks is olyan jelentőségű kérdéssé váljon mint Bős-Nagymaros, az ügynek hiteles vezetőkre lenne szüksége.

Kezdjük a legnyilvánvalóbb párhuzammal: a bős-nagymarosi beruházásról szóló döntést erőből, bármilyen ellenvéleményre való tekintet nélkül hozta meg egy szűk kör. Bár az MSZMP Központi Bizottságát senki nem választotta, miközben a Fidesz nyilvánvalóan a magyar választóktól kapta a hatalmat, utóbbiak a paksi döntés kapcsán semmilyen tájékoztatást, egyeztetést vagy nyilvánosság előtt zajló vitát nem folytattak.

Úgy viselkedett a kormányfő, mintha nem tízmilliárd euróról, hanem egy buszmegállóról döntött volna.

A magyar közvélemény nem hivatalból kormánypárti része pedig szinte egy emberként hördült fel. Az a közvélekedés, hogy erre egyszerűen nem volt joga a kormánynak. Nem a szó törvényi (bár a valószínűsíthető alkotmánysértés miatt ez sem egyértelmű), hanem politikai értelmében. Mind Paks, mind Bős-Nagymaros a magyar emberek feje fölött, teljes titokban meghozott, a sorsukat alapvetően befolyásoló döntés volt.

Tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítéseellen (Kép: fortepan.hu)

A bős-nagymarosi döntés legfőbb támogatója az úgynevezett vízügyes lobbi volt. Ez egy nagyon szűk, magát a politikai és környezetvédelmi szempontok fölé helyező, szakbarbár kör volt, akik annak idején boldogan szolgáltatták a szakmai legitimációt a megaberuházáshoz. Az atomenergiával foglalkozó magyar szakemberek jelentős részét ugyanezekkel a szavakkal lehetne leírni. Az ő szemükben bármilyen ellenző csak szakmaiatlan sarlatán lehet. Ráadásul mivel valamennyien a paksi orosz technológián nőttek fel, ezért erősen elfogultak eziránt. Paradox módon azonban az ő mindent és mindenkit lesöprő hozzáállásuk egy idő után hitelteleníti a véleményük megalapozott részét is. A bős-nagymarosi fiaskó például nagyjából két évtizedre lenullázta a vízügyi lobbi befolyását az országban.

A vízlépcső egészen elemi félelmeket mozgósított az emberekben.

A Dunakanyar tönkretételétől a Szigetköz élővilágának kipusztulásán át egészen a teljes Duna menti ökológiai katasztrófáig rengeteg vadabbnál vadabb hír terjedt az ügy kapcsán. Az atomenergiával sem lesz ez máshogy. A szerződés titkossága és a kapcsolódó kormányzati kommunikáció átlátszó ostobaságai („növekedett az ország energiafüggetlensége”) mind-mind megágyaznak annak, hogy előbb-utóbb teret adjunk a nukleáris energiával kapcsolatban mindannyiunkban meglévő elemi félelemnek. Ha pedig ez megtörténne, akkor az jobban mozgósítaná az embereket, mint bármilyen politikai ügy vagy párt.

Mindennek nyilvánvalóan fontos politikai hatása lehet. Ahogy Bős-Nagymaros egy idő után a kommunista rendszer elleni tiltakozás szimbóluma lett, úgy válhat a paksi bővítés is a Nemzeti Együttműködés Rendszerével és a keleti nyitással kapcsolatos averziók mozgósító ügyévé.

Az üggyé, amiben úgy lehet a fennálló rend ellen állást foglalni, hogy közben nem kell Gyurcsány Ferenc vagy a Jobbik mellett kiállni.

A Bős-Nagymaros elleni tiltakozás részben azért lehetett annyira sikeres, mert szervezői hitelesek voltak. Hitelesek mint környezetvédők és mint a rendszer ellenzéke. A mai ellenzék egyáltalán nem ilyen, ezért az üggyel kapcsolatos aktív exponálódásuk könnyen „szokásos” belpolitikai kérdéssé teheti a paksi bővítést.

Minden párhuzam mellett és ellenére Paks csak akkor lesz Bős-Nagymaros, ha lesznek olyan nagy hitelességű, tekintélyes vagy tehetséges emberek, akik az üggyel kapcsolatos elégedetlenséget egy csatornába tudják terelni.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.