Miért nincs ellenzéki kampány?

Nincs választási verseny, mert nincs ellenzéki kampány. Utóbbi kapcsán szokás a Fidesz trükközését emlegetni: új szabályok, médiatúlsúly, anyagi előnyök. Ez mind igaz is, de nem ez az alapvető probléma. Elsősorban azért nincs ellenzéki kampány, mert nincs egy, a választók által általánosan osztott és mindennapi tapasztalataik által megerősített sztori arról, hogy mi is a baj a Fidesszel. Ennek híján csak a sérelmek és problémák összefüggéstelen felsorolása marad. Ezekkel viszont esély sincs átjutni a Fidesz által a választási üzenetek elé emelt akadályokon.

A narratíva hiánya azonban nem a kormány kiváló teljesítményének eredménye, hanem az ellenzék totális kudarca.

Magyarországon a kormányzó párt akkor veszítheti el a választásokat, ha országlása alatt érezhetően romlott az életszínvonal, vagy ha általánossá válik a vélekedés, hogy ténykedése elviselhetetlen. Előbbi miatt bukott meg 1994-ben az MDF, illetve 2010-ben az MSZP. Lényegesen érdekesebb azonban a második változat. Amikor az életszínvonal szempontjából nincs drámai romlás (vagy épp enyhe javulás érzékelhető), mégis kormányváltó hangulat alakul ki. Mint 1998-ban az MSZP és 2002-ben a Fidesz esetében. Akkor az ellenzék sikeresen sütött nagyon negatív bélyeget a regnáló kormányra. 1998-ban a korrupcióról, 2002-ben az arroganciáról szólt ez a narratíva.

A mostani Fidesz-kormány rengeteg lehetőséget adott arra, hogy az ellenzék egységes negatív történetet szőjön róla.

Nincsenek új munkahelyek, óriási a kivándorlása, a korrupció minőségileg más szintre lépett, az ország konfliktusból konfliktusba sodródott, végül itt volt mindennek a csúcsa, a paksi rémtörténet. Bármelyik volt olyan érdekes és lesújtó, mint azok, amelyek 1998-ban vagy 2002-ben kormánybuktatást eredményeztek. Az elmúlt négy évben azonban kísérletet sem nagyon láttunk arra, hogy bárki szisztematikusan és közérthetően elmondja ezeket a történeteket.

Az ellenzék ugyanis el volt foglalva magával. A baloldali vezető szerepért folytatott küzdelmet régi MSZP-s szokás szerint házon és hátországon belüli lavírozásokkal, semmint szavazatszerzési versengéssel döntötték el a felek. Egyszerűen nem jutott idő és energia arra, hogy érdemben foglalkozzanak a Fidesszel is. Közben a Jobbik nem volt képes valódi politikai tényezőként viselkedni. Ahelyett, hogy az anti-establishment mentét felöltve támadták volna a korrupciót vagy az igazságtalanságot, folyton zsidózással, cigányozással és külföldizéssel kötötték le erejüket. Ezzel továbbra is lehet 15 százalékot szerezni, de többet továbbra sem. Az LMP volt az egyetlen, amelyik próbálkozott (éppen korrupció-ügyben), de ők meg később saját magukat darálták le.

A mai ellenzék pontosan úgy járt, mint a 2006-os Fidesz. Utóbbiak a választást megelőző években annyira magukkal voltak elfoglalva (pontosabban Orbán Viktor visszatérésével és hatalma konszolidálásával), hogy mire eljött a választási kampány, már csak az akkori kormány térfelén lehetett focizni. Az akkor már rettentően eladósodott, száguldó világgazdaság mellett is lassuló, lassacskán MSZP-hűbérbirtokká tett Magyarországon a Fidesz képes volt a „rosszabbul élünkkel” kampányolni. Ez a teljes intellektuális katasztrófa automatikusan hozta el, hogy 2006-ot nyert helyzetből is elveszítette.

Most pontosan ugyanezt az ötlettelen betlit láthatjuk az ellenzék részéről.

Átfogó narratíva híján hiába próbálnak mondani valamit, azt a választók többsége meg se nagyon hallja.

2006-ot követően Orbán Viktor felfedezte magában a plebejus politikust. Lecserélte a Fidesz teljes vezetését, felforgatta a pártstruktúrát és elzavarta a régi tanácsadókat. Akár azt is mondhatnánk, hogy csak ő maradt döntéshozóként a régi Fideszből, de ez sem lenne igaz: ugyanis saját magát is kicserélte. A magyar ellenzék soraiban valami hasonlónak, azaz teljes sorcserének és vérfrissítésnek kell történnie ahhoz, hogy a jövőben számolni lehessen velük.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.