A kötéltáncos ballépése: Orbán Viktor, 2014

A tavalyi év legfontosabb hazai politikai fejleménye nem az újbóli kétharmad, nem a hirtelen magára találó ellenzéki aktivitás, de még csak nem is a hosszú idő után újra fellángoló oligarchikus háború voltak. Bár nem kérdéses, hogy mindegyiknek többéves hatása lehet a magyar belpolitikára, jelentőségük mégis eltörpül amellett, hogy 2014-ben Orbán Viktor nekilátott hosszú távra leláncolni hazánkat Oroszország mellé. Megdöbbentően rövidlátó vagy romlottan cinikus lépés volt.

A kötéltánc kényszere

Afelől egyetlen, a magyaron kívül más nyelven is tájékozódó embernek sincs kétsége, hogy egy európai viszonylatban szegény közép-kelet-európai ország prosperitást csak az Európai Unió piaca, befektetői és támogatása segítségével érhet el. Lehet és kell is más forrásokkal és piacokkal próbálkozni, de csak úgy és addig, amíg mindez nem veszélyezteti az EU nyújtotta lehetőségekhez való hozzáférést.

Ugyanakkor az Unió meghatározó szereplői – a Bizottság, a nyugati multik, az itthon liberálisnak gondolt nyugati elit – olyan feltételekhez kötik az Unióból nyerhető előnyök kiaknázását, amelyek betartása ellehetetlenítené Orbán Viktor forradalmi víziójának, a magyarországi tulajdonviszonyok újraosztásának megvalósítását. Ez pedig felértékeli a nem az Unióból érkező pénzek politikai jelentőségét.

Orbán Viktor tehát csak akkor érhet célt, ha közben állandó kötéltáncot folytat. Még éppen nem lehetetleníti el a viszonyt a szélesebb értelemben vett EU-val (azaz nem csak a politikusokkal), hogy az Unió áldásait továbbra is élvezhessük. Ugyanakkor elegendően közel kell lennie az alternatív pénzközpont(ok)-hoz ahhoz, hogy onnan további, az európainál szabadabban fel- és kihasználható pénzek vagy lehetőségek érkezzenek. (Ezen egyensúlyozási kényszer eredetéről, hátteréről és részleteiről, illetve hosszútávú fenntarthatatlanságától lásd itt)

De a kormányfő 2014-ben elvétette a kötéltáncot.

A ballépés

Az Unió és Oroszország viszonya az elmúlt években fundamentális változáson ment keresztül. Van aki szerint erről elsősorban a Nyugat tehet, van aki szerint Moszkva, de a lényeg szempontjából ez másodlagos: Putyin rezsimje egyre kevésbé partner, és egyre inkább kezelendő probléma lett az elmúlt években. Ennek egyik leglátványosabb jele az volt, hogy tavaly az Európai Unió hirtelen elkezdett nagyon határozottan beavatkozni a Déli Áramlat nevű, elsősorban orosz stratégiai érdekeket szolgáló gázvezeték engedélyezési folyamatába.

A Krím, majd Kelet-Ukrajna megszállása, és a maláj utasszállító gép lelövése aztán hirtelen drámaian felpörgette a korábban is meglévő távolodási folyamatot és Oroszországot nem egyszerűen problémává, hanem az egész európai berendezkedést fenyegető veszéllyé tette. A szabályalapú nemzetközi rendszerbe vetett európai vágyat és hitet az EU határainak tőszomszédságában köpte szembe és döngölte földbe Putyin. Legutóbb ilyet Milosevics tett, amire a válasz Szerbia teljes európai támogatással végrehajtott bombázása volt. Oroszország esetében ez természetesen nem alternatíva, de az orosz elnök európai megítélése nem különbözik jelentősen a szerb diktátorétól.

A magyar kormány pedig éppen ezt az időszakot választotta arra, hogy többször és látványosan hitet tegyen Moszkva mellett. A magyar vezetők korábban soha nem látott intenzitással látogatják az orosz fővárost, felszólaltak az európai szankciók ellen és dehonesztálóan nyilatkoztak az ukránokról. Mindezt megkoronázandó tető alá hoztak egy teljességgel átláthatatlan, tízmilliárd eurós, azaz 3200 milliárd forintos hitelt, amellyel három évtizedre biztosították, hogy a Kreml beleszólhasson a magyar bel- és külpolitikába.

Nincs abban semmi meglepő, ha mindez úgy tűnik Berlinben vagy Brüsszelben, hogy Magyarországnak nem fontosak a nyugati szövetségi rendszer érdekei. Hogy megbízhatatlanok vagyunk, sőt, a mind fenyegetőbb ellenfél trójai falovává válunk. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar kormányfő elhíresült tusványosi beszédével teljesen kihúzta a szőnyeget az ő magyarországi hatalom-koncentrációs lépéseit védelmezni szándékozók alól, akkor a külföldiek számára teljesen egyértelmű kép rajzolódik ki: a “Puszta Putyin” az EU kritikája elől menekülve, a mestere kegyeit keresi és elárulja mind Európa érdekeit, mind az európai szellemiséget.

Mindegy, hogy ez a kép igaz vagy hamis (egyébként több igaz belőle, mint amennyi nem), a lényeg, hogy az európai elit döntő többsége így látja a magyarországi helyzetet. Az ő szemükben Magyarország nem egyensúlyozik. Ehelyett a magyar kormányfő otrombán az egyik oldalra, a Nyugattól elfelé kormányozta az országot, és a gigantikus hitellel még oda is kötné. Ennek pedig nagy ára lesz. Új nagybefektetője az országnak már az elmúlt négy évben sem volt, de legalább nem vonultak ki tömegesen a versenyképes munkahelyek döntő többségét biztosító nyugati multik. A “Puszta Putyin” kép tovább ronthatja ezt a helyzetet, továbbá megváltoztathatja a Bizottság támogatási pénzekkel kapcsolatos eddigi megengedő hozzáállását is. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire fog bárkit is érdekelni Brüsszelben, hogy egy-egy jelentős intézkedés kapcsán mit is gondolnak Budapesten.

Az elfogadott nyugati szalonokból való kiűzetés, a páriává válás Orbán Viktornak sem volt érdeke. Ezt egész egyszerűen elrontotta. Nem kicsit, hanem nagyon. Nem fokozatosan, hanem gyorsan. De hogy hibázhat ekkorát egy egyébként rendszerint elsősorban a taktikában jeleskedő politikus?

Két lehetséges magyarázat

A Véleményvezér két lehetséges magyarázatot lát. Az egyik a rövidlátással, a másik a cinizmussal magyarázza az óriási hibát.

A rövidlátás tézis abból indul ki, hogy a miniszterelnök körül elfogytak a komolyan vehető szakemberek. Azok, akik legalább egy fontos témát nemzetközi kontextusban lennének képesek értelmezni. Csak a kommunikációs specialisták és a mamelukok maradtak. Közben viszont 2009 óta nem látott felfordulás van a világban: lassuló kínai gazdaság, zuhanó olajár, gyorsan erősödő amerikai gazdaság, orosz katonai agresszió, a dollár szupremáciájának visszatérése, konszolidálódó német vezetés Európában, hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsük. Egy komoly stábbal is nehéz lenne ebből kibogozni hazánkra releváns hatásokat, hát még egy komolytalannal. Orbán Viktornak igazából esélye sem volt, hogy előre lássa: a 2014-es események Oroszország látványos gyengülését hozzák majd el. Az viszont még így is megdöbbentő, hogy még akkor sem vették észre, hogy az általuk erősnek gondolt Moszkva óriási bajban van, amikor már a széles körben következő orosz miniszterelnöknek gondolt Kudrin is erről beszél (bár ezt kétségtelenül nem szemlézte az MTI). Nem tudjuk, hogy csoportgondolkodás, esetleg szélsőséges szervilizmus, netán szimpla tudatlanság az okozója, de a változó helyzethez való alkalmazkodás elmaradása súlyos korlátoltságot indikálhat.

A cinizmus tézis ezzel szemben azt feltételezi, hogy Orbán Viktor már felmérte, hogy a moszkvai vonal nem segíthet az országon, de mégsem vált irányt. Nem teszi, mert a hatalma, esetleg a vagyona, fenntartásához viszont éppen elég ez is. Ezek szerint a kormányfő akár az ország jövőjét is hajlandó feláldozni, ha ezzel biztosíthatja a saját magáét. Mindez persze nem lenne példa nélküli a világban, és minden bizonnyal sokan vannak Magyarországon, akik nagyon régóta ezzel a feltevéssel élnek vele kapcsolatban. Ez a gondolatmenet azonban csak akkor kerek, ha azt is feltételezi, hogy a kormányfő annyira elvtelen és cinikus, hogy adott esetben a NATO-ból való kilépést vagy az EU-n belüli felfüggesztést is megkockáztatná, ha orosz finanszírozói ezt szabják feltételül. Ellenkező esetben ugyanis nem érheti meg neki a Nyugat ellenében is Moszkvára tenni.

Mi vár ránk?

Nem tudjuk, hogy a korlátoltság vagy a cinizmus magyarázza a kormányfő kitartását, sőt, növekvő elkötelezettségét Putyin Oroszországa felé. Valószínűleg mindkét fenti tényező szerepet játszik, de nem mindegy, hogy melyik az erősebb. Februárban azonban ez is kiderülhet. Amikor ugyanis Angela Merkel néhány órás látogatást tesz Budapestre, valószínűleg ismertetni fogja a kormányfővel a Berlin, azaz lényegében az EU, véleményét arról, hogy hol vannak az uniós tagoktól elfogadható viselkedés határai. A kormányfő akkori reakciója nagyon sokat elárul majd nemcsak a múltról, de a ránk váró jövőről is.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;