Botos Tamás összes cikke

2017. szeptember 23.

A sportért felelős államtitkár szerint a tesitanárok a magyar iskolások első példaképei

Ezért nem csak a diákok testi felkészítése a feladatuk Szabó Tünde szerint, hanem, hogy "személyiségük tudatos formálásában is részt vegyenek."

Fél nap alatt elfogták a cserbenhagyó gázolót

Szombat hajnalban ütött el egy gyalogost a 46 éves pilisszentkereszti nő.

Hangos volt, ezért bezáratta a szomszéd az öt éve 30 millióból épült műfüves focipályát

Ménfőcsanak csapatát a nyáron értesítették, pert indítottak az edzéseik miatt.

Botka megírta: csak közös listával győzhető le a Fidesz

Ha fontos a kormányváltás, akkor félre kell tenni a pártérdekeket, üzenete az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Az államtitkár iránymutatása a fiataloknak: nem a tévé, nem a számítógép, katonaság sajnos már nincs, ezért: sport!

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkár azután nyilatkozott, hogy átadták a 20 millió forintból épített műfüves focipályát Heréden. 

Kis erejű földrengést regisztráltak Észak-Koreában

Az okát nem tudni, de az epicentruma a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől öt kilométerre volt.

Kezdődik: mosómedve támadt egy coloradói járőrautóra

Meglepetésszerűen, a szélvédőn próbálkozott a vadállat.

Megfeszült Phenjan, mikor Kim Dzsong Un "a történelem legkeményebb ellenlépésével" fenyegetett

Kivetítőkön játszották le a fővárosiaknak a diktátor Trumpnak intézett beszédét.

Ballisztikus rakétát tesztelt Irán

A beszámolók szerint sikeres volt a kétezer kilométeres hatótávolságú, több robbanófej szállítására képes fegyver próbája.

Egyetlen nap alatt több mint négyszázezer londoni írta alá az Uber továbbműködéséért indított petíciót

Pénteken döntöttek úgy, hogy nem hosszabbítják meg a cég engedélyét a brit fővárosban.

Komoly fűtermesztő-telepekre csapott le a rendőrség

Noszvajon és Mányon nőttek a cserjék.

Nagylelkű Rogán miniszter: nem korlátozta Orbán polgári körének a húszmilliós támogatás felhasználását

A HírTV megszerezte a támogatói szerződést és költségtervet: az adófizetők pénzének nagy részét bérekre költötték a Szövetség a Nemzetért Alapítványnál.

Litkey Farkas csapata nyerte a Soling-világbajnokságot

A magyar csapat 2013 és 2015 után ismét aranyérmes a 2013 és 2015 után a nem olimpiai hajóosztályban.

Ukrajna egy olyan jogot vonna meg a kisebbségektől, ami még a Szovjetunióban is létezett

Egyértelmű a visszafejlődés a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint.

Lázár: Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak

"A választókerületemre való összpontosítással tehát nem kiszállni akarok a nagypolitikából, hanem továbbképezni magamat benne."

"Az utókor átkozni fogja azt a generációt, amely elpasszolta a lehetőséget, és létrehozta az EU-térképen a kis fekete foltot"

Politikai kérdés az euró bevezetése, állítja Bod Péter Ákos. Szerinte nehéz lesz nemet mondani.

Zebrán gázoltak Dunaújvárosban

A gyalogos életét nem tudták megmenteni.

Tovább a múltba
;