A tavalyi év legfontosabb hazai politikai fejleménye az volt, hogy 2014-ben Orbán Viktor nekilátott hosszú távra leláncolni hazánkat Oroszország mellé. Megdöbbentően rövidlátó vagy romlottan cinikus lépés volt.
Oroszországban nekiestek a civil szervezeteknek, ami sok tanulsággal szolgál. Mégis, Budapest nem Moszkva, és a tény, hogy a gazdaságunk teljes egészében a Nyugattól függ, egyszerűen megköti a mindenkori hatalom kezét.
A miniszterelnök még nem fordított teljesen hátat Putyinnak, de egyre inkább úgy tűnik, hogy már tartja a pár lépés távolságot. Valószínűleg meglepte, viszont megértette, hogy mennyire sebezhető Putyin és rendszere.
Az egyelőre nem világos, hogy Vonáék valami szellemi-ideológiai társat vélnek felfedezni Moszkvában, vagy egyszerűen csak támogatást kapnak Oroszországból. Mindenesetre úgy tűnik, a Jobbik lassan a hivatalos orosz kommunikáció szócsövévé válik.
Az ukrán válság egyértelművé tette, hogy Orbán Viktor megszabadította a magyar baloldalt az egyik legfontosabb politikai terhétől. Orosz viszony ügyében ugyanis a jobboldal kezdi átvenni ellenfele korábbi dicstelen szerepét.
Nekünk igazából nincs semmink, ami igazán vonzó lehetne akár Pekingnek, akár Moszkvának. Nincs jelentős nyersanyag vagyonunk, nem vagyunk középhatalom. Mi csak egyetlen dolgot adhatunk - azaz adhatunk fel. Csakhogy ott már egy kis visszavonuló is óriási károkat okozhat.
Moszkvának Magyarország mint az EU és a NATO tagja érdekes. Hogy rajtunk keresztül adott esetben információkat szerezzen vagy akár befolyásolhassa az adott szervezetek működését. Így viszont a nyugat nagyon könnyen leírhat bennünket, mi pedig közép-európai helyett kelet-európai rezsim lehetünk.
Az EU-n belüli élet mindmáig minta és álom a kívül élők, így az ukránok számára is. Oroszország nem tud hasonlót felmutatni. Janukovics elnök most ettől az álomtól fosztotta meg az ukránokat, ennek pedig nagy ára lesz.