Orbán köpönyege és a keleti szél

Ahogyan sokan megírták, Orbán Viktor az elmúlt években egészen elképesztő változáson ment keresztül. A nyugati világ és civilizáció harcos védelmezőjéből, a szabadság bajnokából szép lassan keleti despoták lelkes barátjává alakult át. Nyilván fura érzés azt látni, hogy az ország vezetője rendszeresen olyasmiket tesz, amelyek miatt korábban másokat hazaárulással vádolt. Fura érzés, de végső soron számít ez?

Bizonyára sokan vannak, akiket egyszerűen zavar, hogy a miniszterelnök köpönyegforgató. Ez az érzés érthető, de semmi esetre sem lehet meghatározó egy magyar kormányfő megítélésében.

Az a helyzet ugyanis, hogy 1994 óta hazánkban csak ilyen emberek kerülhettek ebbe a pozícióba.

Gondoljuk csak végig: Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc - korábban egytől egyig az orosz megszállókat kiszolgáló kommunista rendszer viszonylag fontos és igencsak lelkes fogaskerekei voltak. Még az 1998-as Orbán Viktor is az egykori harcos antiklerikális liberálisból lett őskonzervatív. A mai Magyarországon az elvek rugalmas kezelése a miniszerelnöki pozíció megszerzésének előfeltétele lett. Mifelénk nem túl magasak a politikusokkal kapcsolatos etikai mércék. Szomorú, de ettől ez még adottságnak tűnik.

A saját maga és híveinek olvasatában Orbán Viktor nem is elvtelen, hanem pragmatikus. Felismerve, hogy a világgazdaság súlypontja nyugatról keletre tevődik át, a magyar kormány nem tesz mást, mint másokat megelőzve alkalmazkodik a realitásokhoz. Persze, nyilván hülyeség, hogy a magyarokat immáron száz éve az ázsiai eredetükkel csúfolják, mint ahogy az is, hogy ezért mostanra bárki is irigykedne ránk. Hülyeség, de hát a kínaiak ezt szeretik hallani – ha pedig ez kell ahhoz, hogy a nagy stratégiai partnerség létrejöjjön, akkor semmibe nem kerül egy kicsit eszetlenül hízelegni. Mint ahogyan a baltást gyilkost is megérte kiadni, mert azóta is ez a hosszú távú azeri-magyar barátság alapja. Ez pedig nem csak bölcs, hanem egyenesen vizionárius (lásd “egész Európa tőlünk tanul”, “minket másol mindenki”, stb.) cselekedet, ami hazánknak óriási előnyöket fog jelenteni.

kinanagy

Két óriási probléma van azonban a fenti gondolatmenettel, és végső soron Orbán Viktor színeváltozásával. Egyrészt ez a fene nagy keleti szél-trend csak Budapestről nézve tűnik ilyen egyértelmű irányúnak. Mint a legtöbb nyugati intellektuális divat, ez is kb. tíz év késéssel érte el hazánkat. A “feltörekvő országok (Kína, Oroszország, India, Brazília) növekedése megállíthatatlan” című lemezről azóta kiderült, hogy igencsak hamisan szól.

A valódi helyzetet kiválóan ismerő kínai és orosz elit az elmúlt öt-tíz évben nagyon világos véleményt mondott a két országról: tömegesen menekítik onnan a pénzüket, gyermekeiket Nyugatra küldik tanulni és próbálnak családjuk számára nyugati útlevelet szerezni.

Számukra ugyanis világos, ami a kelet-ámulatba forduló féltudású magyar elit számára nem: ezen országok rezsimjei nagyon instabilak és még rengeteg olyan kihívás előtt állnak, amelyeken nagyobb valószínűséggel fognak elbukni, mint átmenni. A mostani keleti szél semmivel sem fúj meggyőzőbben, mint harminc éve, amikor mindenki arról beszélt, hogy Japán válik a világ vezető gazdasági hatalmává, vagy mint negyven éve, amikor úgy volt, hogy a Szovjetúnió lesz ez az ellenállhatatlan erő.

Ezzel még csak ellennénk, hisz megszokhattuk már, hogy a világ középpontjától egyre távolabb kerülő magyar döntéshozók félreolvassák a jeleket. A nagyobb gond, hogy ezúttal a kormányfő túl sokat tesz fel erre a lapra. Természetesen nem csak Magyarország keresi a belpolitikai és belső szabályokkal kapcsolatos feltételek nélkül érkező keleti pénzeket (szemben ugye a nyugatiakkal, akiknek mindenféle elvárásai vannak átláthatósággal és jogbiztonsággal kapcsolatban). Afrika 5-10 éve volt szerelemben a kínai befektetőkkel, a lengyeleknek mintegy öt éve volt hasonló mániájuk, a görögöknek pedig a válság csúcsán. Szemben azonban ezekkel a példákkal, nekünk igazából nincs semmink, ami igazán vonzó lenne akár Peking, akár Moszkva szempontjából. Nincs jelentős nyersanyagvagyonunk, nem vagyunk középhatalom, de még csak egy pireuszi kikötőnk vagy mediterrán szigetünk sincs. Mi csak egy dolgot adhatunk, ami érdekes lehet ennek a két, tucatnyi kalapozó ország közül választó nagyhatalomnak: az EU- és a NATO-tagságunkból fakadó speciális értékeinket. Felejtsük el az EU piacára nyitott kapuról szóló badarságokat: ezt minden déli- és keleti EU-ország kínálja nekik, ezért nem fogják Budapestet választani.

Itt valószínűleg csak a szövetségi rendszerünkből való kikacsintás jelenthet értéket.

Az például, ha Brüsszellel szemben Moszkva oldalán harcolunk: például úgy, hogy precedenst teremtünk a szigorú európai versenyszabályok megkerülésére (pont ezekkel a szabályokkal kezdte meg leszorítani a Bizottság a Gazprom régiónk felé kiszámlázott árait). Kína felé pedig például az, ha Unión belüli platformot teremtünk az USA-ból már részben kiutált és az EU-ban is gyanakodva szemlélt kínai távközlési cégeknek – hogy aztán ne csak az amerikaiak hallhassanak mindent. Vagy ha egy kicsit lazábbak lennénk a kínai cikkekkel az EU vámhatárt jelentő hazai belépési pontokon. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, a kérdés csak az, hogy Magyarország mire lehet hajlandó. Sajnos a dolog jellegéből fakadóan ezt még éveken át legfeljebb csak találgathatjuk.

Ha azonban valóban ilyesmiről van szó, akkor nagyon veszélyes játékot folytat a miniszterelnök. Mert ha a keleti szél Közép-Európában mégsem fog olyan erősen fújni, mint azt Orbán Viktor megálmodta, akkor nagyot bukunk. A Nyugat ugyanis már most megkerülhetetlen tényezője a magyar gazdaságnak: az itteni befektetések óriási többsége három nyugati országból jön, az exportunk döntő része az EU-ba megy, miközben évi közel ezer milliárd forint (!) uniós támogatást költünk el. Tőlük még egy kis visszavonuló is óriási károkat okozhat nekünk – nem is beszélve arról az eshetőségről, ha jelentős hitelvesztést szenvedünk el.

A kormányfő kínai nyilatkozatai ijesztőek. Nem azért, mert megint befejezett egy félkört annak a bizonyos köpönyegnek a forgása, hanem azért, mert rendszerint akkor ereszti el magát ennyire a miniszterelnök, amikor valami vállalhatatlant készül megindokolni. Csak nehogy megint a jövőnk egy jó nagy szeletét tegye fel a pókerasztalon, mint legutóbb Moszkvában.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.