Megbukik-e Orbán Viktor?

Tavaly ilyenkor merész és kevésbé merész jóslatokat tettünk a 2014-es év várható fejleményeiről. Szerencsénk volt, mert a jóslatok mintegy háromötöde bejött. Helyesen gondoltuk például, hogy Szijjártó Péter miniszter lesz, hogy semmi nem áll majd a Takarékbank lenyúlásának útjába, vagy hogy két bank távozik az országból. Véleményes a futball-világbajnoksággal kapcsolatos tippjeink minősítése (az egyiknél szemtelenül biztosra mentünk) csakúgy, mint a Nicholas Sarkozy visszatérését előrevetítő. Egyértelműen tévedtünk viszont akkor, amikor azt jósoltuk, hogy a Fidesznek épphogy bár, de nem lesz meg a kétharmad. Ehelyett épphogy, de meglett. Mondhatnánk azt is, hogy nem számoltunk a fantompártok keltette zűrzavarral, de a valóság inkább az, hogy az ellenzék még annál is inkompetensebb volt, mint feltételeztük.

Ezek után pedig lássuk, mit várunk 2015-re.

Megbukik-e Orbán Viktor?

Nem. A kormányfő helyzete még a saját bevallása szerint is lényegesen gyengébbnek tűnik, mint azt a választási eredmények alapján várni lehetne. Az elmúlt hónapokban ugyanis hirtelen világossá vált, hogy ő sem jár vízen. Az országra vonatkozó stratégiája ezer sebből vérzik, egymást követik a tüntetések, miközben a népszerűsége nem is esik, hanem zuhan. A Simicska Lajossal vívott csendes háború kirobbanása óta pedig egyre többen feszegetik a korábban elképzelhetetlen kérdést, hogy tudniillik még az örökös pártelnök is leváltható. Ennek ellenére nem fogják leváltani, mert nincs kivel. A párton belüli alternatívák listája a megválaszthatatlan ifjútörök “wannabe”-ktől a sokat látott, és főleg sok pofont kapott idősebbekig terjed. Hiányzik viszont a listáról a választók széles körében eladható, bátor és elszánt politikus figurája. Az ilyeneket ugyanis a kormányfő már évtizedek óta rostálja a pártjából.

Éleződik-e a helyzet Amerikával?

Igen. A kormányfőnek úgy kell a konfliktus, mint a falat kenyér. Már akkor is szüksége volt rá, amikor még tévedhetetlennek és mindenhatónak gondolta őt a párt. Most pedig, amikor már a szűkebb körön belül is felütötte fejét a kétely, egyszerűen nem lehetne egyben tartani a nyájat egy rendes ellenség nélkül. Mindezt nagyon plasztikusan demonstrálta, amikor a miniszterelnök Goodfriend ügyvivőt arra szólította fel, hogy “legyen férfi”, azaz hogy álljon ki vele “verekedni”. 2015-ben még több ilyen “hangemberkedésre” számíthatunk.

Megmaradunk-e Putyin egyik utolsó csatlósának?

Igen. Orbán Viktor minden lehetőséget ki fog használni, hogy fenntartsa a szoros viszonyt az orosz államfővel. Akkor is, ha német nyomásra a felszínen távolodnunk kell majd tőlük. Teszi mindezt elsősorban azért, mert szüksége van az orosz segítségre (pénz, paripa, fegyver) abban az oligarchikus háborúban, amelyik úgy tűnik tényleg megingathatja a hatalmát. Ezzel pedig még közelebb sodródik, még inkább függő helyzetbe kerül Moszkvától. Aki olvasta a New York Times cikkét arról, hogy milyen erőforrásokkal és eszközökkel dolgoztak az oroszok Bulgáriában, amikor a Déli-Áramlatról volt szó, az sejtheti, hogy mi folyik ma itthon.

Melyik hazai politikus népszerűsége csökken a legnagyobbat?

Pokorni Zoltáné. Az ő népszerűsége egyszerűen túl magas ahhoz, hogy csak úgy az urizálásra panaszkodhasson. Hazánkban az oknyomozó újságírás egy jelentős része az ellenlábasok tippjein, anyagain alapul. Kérdezzék csak Rogán Antalt, aki állítólag az egész “táguló lakás” ügyet az ellenfelei számlájára írja. Az pedig köztudomású, hogy a kétharmad világában a fontos ellenségek a párton belül vannak. Az urizálást kritizáló megjegyzés óta Pokorni Zoltánnak bőven vannak ilyen párttársai. Semmi kétségünk, hogy mindent el fognak követni majd, hogy valami szennyest szellőztessenek róla – amire aztán a népszerűsége reagálni is fog. Ebből csak úgy jöhetne ki jól, ha felvenné a kesztyűt és a támadásokat a saját maga feddhetetlenségének bizonyítékaként állítaná be. Ehhez azonban szerintünk se kedve, se energiája.

Létrejön-e egy valódi alternatívát kínáló ellenzéki mozgalom/párt?

Nem. Ettől még nagyon messze vagyunk. Alternatívát csak olyan csoportosulás jelenthetne, amelyik a társadalom valamennyi szavazó rétegét megszólítaná. Nemcsak a budapestit, nemcsak a politikailag aktívat és nemcsak a viszonylag jómódút, hanem a kis falukban élőket, a rezsicsökkentés haszonélvezőit és a politikával csak a választások kapcsán foglalkozókat is. Nem csak az interneten és az RTL Klubon, hanem a helyi újságban, a kocsmákban és a buszmegállókban is. Elégedetlenség van, és 2015-ben nőni is fog, de a következő évben nem születik ilyen párt vagy mozgalom.

Kilép-e Görörgország az eurózónából?

Nem. Bármennyire is eltökélt a Sziriza, bármennyire is radikális változtatásokat ígérnek, egyetlen demokratikus választásokon nyerni kívánó párt sem vállalja fel, hogy megfelezze az ország GDP-jét. Pedig az eurózónából való kilépés és a drachma azonnali zuhanása pontosan ezt jelentené Görögországnak. Mellékes, hogy hosszú távon ez valóban jó lenne-e az országnak, illetve, hogy mennyi munkahelyet lehetne így teremteni egy generáció alatt, a demokratikus rendszerek szomorú logikája az, hogy csak a négy év alatt felmutatott teljesítmény számít. Emiatt pedig amíg Görögország demokrácia marad, addig a kormánya nem lesz hajlandó elhagyni az eurót.

Visszavonul-e Putyin Kelet-Ukrajnából?

Igen, de csak kis lépésekben. Oroszország az elmúlt egy hónapban megroppant. A szankciók és a zuhanó olajár együtt pillanatok alatt olyan helyzetet teremtettek, ahol a magyar kormányon kívül az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy a moszkvai “erő” homokra épült. Az orosz jegybank 2 százalékos recessziót vár jövőre, a nagyvállalatok lejáró devizahitele pedig egyetlen év alatt megfelezheti a 10 évig építgetett devizatartalékot. Ebben a helyzetben óriási teher a kelet-ukrajnai háború. Szerintünk Putyin is a kiutat keresi – meg akar egyezni a Nyugattal, de úgy, hogy az ne legyen túl nagy arcvesztés otthon. Első lépésben mondjuk kivonná a Kelet-Ukrajnában állomásozó orosz csapatokat, de fenntartaná a helyiek katonai eszközökkel való ellátását.

Ki nyeri a lengyel választásokat?

A PiS. A Polgári Platform (PO), Tusk pártja vereséget fog szenvedni. Bár az elmúlt 8 évben sikert sikerre halmoztak, a párt annyi korrupciós ügyet cipel magával, olyan hatalmi arrogancia jellemzi, hogy csak egy rendkívüli politikus vezetésével tudnának ismételni. A párt új vezetője, Ewa Kopacz miniszterelnök azonban nem ilyen. Sem elég tekintélye, sem elég energiája nincs arra, hogy legyőzze ezeket a problémákat. A PO egyetlen esélye, hogy ellenfelük, a Jaroslaw Kaczynski vezette PiS (Jólét és Igazságosság) a legváratlanabb helyzetben is képes a saját lábába lőni. Valószínűbb azonban, hogy nem így lesz és 2015-ben a PiS alakít majd kormányt.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;